Református templom

Helyszín: Szék
Építés időpontja: 1241

Szék kiesik a főút- és a vasúthálózatból, zsákfalu – talán ezért is tudta megőrizni oly sokáig a hagyományait. Mivel több völgy találkozásában helyezkedik el, a házak a dombokon és a réteken terülnek el. Szék központjában a református templom áll. Szék legértékesebb és egyben leglátványosabb műemléképülete kétségkívül a református templom. A templom építését az 1241-es tatárjárás után kezdték el, eredetileg katolikus templomnak épült. A széki református templom három hajós gótikus stílusú templom, melyet 1470-ben Mátyás király a Szentlélekről nevezett el. A templom falait eredetileg mindenhol freskók díszítették melyek olasz mesterek munkájára utalnak, ám az is elképzelhető, hogy magyar mesterek készítették. A freskók egy része még ma is látható. A templomot 1432-ben bővítették, 1770-ben pedig kazettás mennyezetet szereltek fel mely később leégett, egy kazetta azonban napjainkban is látható mely a déli oldalhajóban van elhelyezve. A templomot többszöri pusztítás után 1946-ban Kós Károly tervei alapján restaurálták valamint bővítették. A templomot körülvevő részben leomlott kőfal arra utal, hogy a templom valamikor erődítményként is szolgálhatott.

széki református templom széki református templom
széki református templom széki református templom