Az én világom


„ Napkeletről jöttem a nagy hegyek, zúgó fenyvesek és kis faluk világából, ahol még álmodnak szűkszavú, kemény magyarok csudás álmokat, ahol még mesélnek fehérhajú vén nótafák nagy régi időkről, elmúlt világról, elporladt emberekről. Abban a világban sok a rom, sok az útszéli kereszt, sok a gazdátlan kúria és sok, nagyon sok az elavult puszta magyar templom. És sovány a föld és köves nagyon Ott Erdélyországban. Nagy palotás rakott városba kerültem, ahol sok a zaj, annyi, mint napkeleten a csend, ahol örökké siet a sok ember, ahol vastag füstös a levegő, hogy nyomja az ember lelkit is. És itt ebben a lüktető, a jövőnek élő életben, ebben a zajos, vidám városban sokszor eszembe jut az a másik elhagyott világ, s elmúlott, megfakult idők szele borzongat. Eszembe jut a sok együgyű mese, mit hosszú téli estéken hallottam vén emberek szájából. Eszembe jutnak a hegyek, az erdők, a faluk. Hallom szinte, hogy zúg a havasi szél a fák között, hogy szitál csendesen az őszi eső, hogy sikolt közbe közbe az esőmadár. És visszaálmodom álmatlan éjszakákon régi álmaimat. Amiről így egy esztendő alatt megemlékezem, amit így az én szegény világomból visszaálmodtam, abból egyet mást im elmondok nektek palotás városban lakozó napnyugati magyarok. „

Budapest, 1909. szeptember havában
Kós Károly
Dénes Albert - Beszélgetés Kós Károly és a mai építészet viszonyáról.